- Éééés újra! –kiabálta egy férfi, miközben egy fekete fehér táblát tartott a kezében. A jelent újra elkezdődött. –Nem! Nem! Álljunk le! Ez így nem lesz jó… - pattant fel székéből újra a férfi. Ősz haja lágyan csillogott a napfényben. –Mi baj van veled fiam? –lépett oda egy húsz év körüli fiúhoz. –Ma valahogy nem vagy magad! Menj pihend ki magad! –suttogta a férfi kedvesen, mire a barna hajú fiú kiment. –Leáll a forgatás! –kiabálta el magát a férfi, és letett magát a rendezői székbe, majd nagyot sóhajtott. Tekintete most a díszletben álló lányra terelődött. –Gyere ide gyermekem! –intett a lány felé, aki engedelmeskedett neki. –Húsz éve dolgozom a szakmában, de ne haragudj, eddig ez volt életed legrosszabb alakítása! Ez a sorozat az ország kedvenc, és egyben legnézettebb sorozata! Imádnak téged! A tini lányok olyanok szeretnének lenni, mint te, a fiúk pedig hozzád hasonló lányokat keresnek! Sikeres vagy! Akkor meg miért vagy ilyen… flegma… - nyögte a férfi, majd nagyot sóhajtott. Az előtte álló lány, csak érzelemmentes arccal, egy szőrmesapkát kanyarított a fejére, mely fehér színben pompázott. Gyönyörűen illett nem mindennapi rózsaszín hajzuhatagához.
- Kiszellőztetem a fejem! –jelentette ki, majd az ajtó felé indult.
- Sakura! –kiabált utána a férfi. –Hatkor jelenésed van! –emlékeztette a lányt.
- Hogy is felejthetném el! –epézett a lány, majd tovább haladt.
Egy fekete limuzin hajtott fel a az épület elé, ahol hatalmas tömeg várta, hogy valaki kiszálljon belőle. Fényképező gépek kattogtak, holott, még nem lehetett senkit sem látni. Fiatal diákok ugráltak izgatottan papírral a kezükben, reménykedve, hogy kaphatnak egy aláírást a jövevénytől. A sofőr elegánsan kiszállt az autóból, és hátrasétált, majd egy szintén elegáns mozdulattal kinyitotta a hátsó ajtót. Egy rózsaszín hajú lány szállt ki belőle. Tincseit lágyan hátra dobva mosolygott a tömeg felé. Az emberek sikoltozni kezdtek. Sakura kecses léptekkel halad végig a lépcsőn, miközben kislányok rohantak oda hozzá, egy-egy autogrammért. Egy kényelmes kapucnis pulcsi, és egy baseball sapka volt rajta, amit egy egyszerű farmerral egészített ki. Két monstrum fickó állt mögötte, várva, mikor kell védeniük a lányt. Hirtelen a tömegből egy tinédzser fiú ugrott ki, egyenesen a lány elé, magával rántva, egy Sakurával egy idős fiút. A lány egy pillantást vetett a fekete szemekbe, majd tekintete az alacsonyabb barna hajú fiúra tévedt. Mosolyogva aláírta a papírt amit nyújtott neki, majd még egy kis szívet is rajzolt rá. Nem tudta miért, de szimpatikus volt neki a gyerek. Hirtelen egy vörös hajú fiú lépett a lány mellé.
- Már vártunk! –jelentette ki, majd megfogta a lány kezét, és már húzta is maga után.
- Örültem! –intett a barna hajú fiú felé, majd még egyszer a mögötte álló feketére pillantott, és eltűntek egymás szemei elől.
- A nagy sikerre való tekintettel, kérés érkezett egy egész estét betöltő mozifilm készítésére! Ha minden jól megy a sorozat alatt forgathatjuk…. – Sakura sóhajtott, majd kinézett az ablakon. Alig lesz szabadideje. Szokás szerint. Elege volt ebből az egészből. Unottan bámult ki a fejéből.
-… Jó lesz így Sakura? –nézett felé az ősz hajú férfi. Az említett felkapta a fejét. A fél beszélgetést nem hallotta, de ez most nem érdekelte. Csak némán bólintott. Akármiről is volt szó, ő bele egyezik. Hirtelen kivágódott a szoba ajtaja, és egy szőke lány lépett be rajta.
- Bocsánat a késésért! –lihegte, majd leült az egyik székre. Sakura vetett rá egy pillantást, majd újra a külvilágot nézte.
- Ino… megtanulhattad volna már, hogy itt az idő, az elsődleges szempont! A késés nem megfizetődő! –jegyeztem meg az ősz hajú.
- Tudom papa! Bocsánat! –hajtotta le fejét, majd nagy vigyor terült el arcán. – Szóval… mi lesz a mozifilmemmel? Milyen szerepet kapok? –izgatottságát leplezni sem tudta.
- Azt amilyen szereped a sorozatban van! Mivel ez a film, az alapján készül! –jegyezte meg apja.
- Szóval akkor … - torzult el Ino feje.
- Cselédlány… - fejezte be a mondatot Sakura, érzelemmentesen. A szőke már majdnem felrobbant dühében. A Haruno még mindig csak bámult ki az ablakon, mintha nem érdekelné mi is folyik a szobában, hisz sorsáról úgy sem ő dönt. Macska szemei hirtelen megakadtak az utca túloldalán ülő barna hajú kisfiún. Ez volt az a fiú aki autogramot kért tőle. Tekintetével akaratlanul is a vele lévő feketét kezdte keresni, de nem találta, így újra a barna hajút bámulta.
- Sakura! –kiabálta Ino már éppen harmadjára, mivel a lány nem figyelt. –Csak, hogy tudd! Nem lesz ez így mindig! –nyafogta, majd becsapta maga mögött az ajtót. Apja csak sóhajtott, Sakura pedig újra kinézett az ablakon. Immár ott volt a fekete hajú fiú is, és békésen ültek a padon.
- Mehetünk gyermekem? –kérdezte a férfi. A rózsaszín hajú csak bólintott, majd felállt. –Gaara is velünk tart egy darabon! –mondta még utoljára, mire a lány a mellette álló vörös hajú fiúra nézett, majd kiment az ajtón. Baseball sapkáját, most újra a fejére húzta, de így is felismerhető volt. Hosszú órákat töltöttek az épületben, így a tömeg feloszlott. Ahogy a földszinti ajtók kinyíltak, Sakura egyből a szemközti oldalban lévő padra nézett. A barna hajú fiú egyből észrevette a lányt, és már rohant is volna oda hozzá, de fekete hajú visszarántotta. Sakura látva a jelenetet, inkább a limuzin felé vette az irányt, de kis barna olyan erős volt, hogy kiszakította magát a nagyobbik szorításából, és odafutott a Harunohoz, még mielőtt beszállt volna.
- Konichiwa! –hajolt meg a lány előtt, ezzel mosolyt csalva a másik arcára.
- Ne hajlongj itt nekem! –nevetett. –Én is csak ember vagyok! –a barna hajú is mosolyogni kezdett. Nem gondolta volna, hogy kedvenc sztárja, ilyen közvetlen. Pár másodperc késéssel a fekete hajú is odafutott. A két testőr már kezdte volna lefogni, de a lány leintette őket. –Ha jól sejtem együtt vagytok! –mosolygott még mindig.
- Nem kell az álmosoly! –flegmázott a fekete hajú, mire a kisebbik oldalba bökte. A lány csak végignézett az előtte állón. A fiú egy idős lehetett vele, és úgy fenn hordta az orrát, mint valami báró. Sakura most a kisebbikre nézett. Nem lehetett több 15-nél.
- Hogy hívnak?
- Konohamaru! –válaszolt vigyorogva.
- Konohamaru… - gondolkodott el a Haruno.
- Sakura! Mostmár ideje lenne elindulni! –rántotta meg a karját a vörös hajú fiú, mire az említett kicibálta magát a szorításból.
- Majd akkor indulunk, ha én mondom! –nézett rá gyilkos szemekkel. –Szóval Konohamaru! Minek köszönhetem, hogy újra látlak? –mosolygott a lány.
- Emlékszel rám? –lepődött meg a fiú.
- Egy ilyen aranyos fiúra, és vele egy goromba feketére? –nevetett. –Hogyne emlékeznék!
- Szóval csak… szeretném elmondani… hogy…izé… - dadogott a barna, mire a mögötte álló fekete csak sóhajtott.
-… nagy rajongód, imádja a sorozatod stb. stb. stb. –legyintett a fekete hajú, majd ment is volna.
- Téged, hogy hívnak? –állította meg Sakura. A fiú visszanézett.
- Sasuke Uchiha! –jelentette ki, majd újra elindult.
- Öntelt barom… - suttogta Sakura, majd Konohamaru felé fordult.
- Mit mondtál? –lépett közelebb az Uchiha, mire a két monstrum férfi a lány mellé lépett.
- Hagyjátok! –intette le őket, majd közelebb lépett a fiúhoz. –Remélem többet nem találkozunk! Ellentétben veled Konohamaru! Hétfőn várlak a stúdióban! Van számodra egy meglepetésem…
- De Sakura! Civilek nem jöhetne….
- Ki mondta, hogy civilként jön? –mosolygott Sakura, majd egy puszit nyomott a fiú arcára, és beszállt az autóba, ami pár másodperc múlva elhajtott, ott hagyva a két fiút…
- Kisasszony! Várjon! Kérem! Utolsó kérdés! Van valaki az életében? –futott egy riporter mikrofonnal a kezében, Sakura után, de az mintha meg sem hallotta volna. A túlzott kíváncsiskodót végül a testőrök állították le. A lány mint egy jégcsap haladt tovább, be az épületbe. Pár másodperc múlva, követte a két férfi is.
- Gyermekem! –tárta ki egy ősz hajú férfi a karjait, mikor meglátta a Haruno-t. –Hol voltál? Mindenhol kerestünk!!! –Sakura, mintha észre sem vette volna, elment mellette. Arca semmilyen érzelmet nem tükrözött, addig, míg meg nem látott egy ismerőst.
- Konohamaru! - üdvözölte a fiút, egy mosoly keretében, majd mosolya rögtön lefagyott, mikor meglátta a mögötte álló Uchihát. –Őt meg ki a fene engedte be? –kiabálta a fiúra mutatva.
- Tisztelettel kisasszony, de Konohamaru nem volt hajlandó bejönni nélküle! –állt meg egy nő Sakura mellett. A rózsaszín hajú szinte villámokat szórt Sasuke felé.
- Hm… rendben! –mondta, majd megfordult. –Kövessetek! –nyögte, mire a két fiú kutyaként ment utána. Egy kis szobában álltak meg. Konohamaru szétnézett. Egy öltöző volt. – Szeretnél szerepelni? –mosolygott Sakura a barna hajúra, aki csak bólintott. –Remek! Akkor vedd fel azt a ruhát ott! –mutatott a fogason lévő farmerre, és pólóra. –Ha kész vagy, gyere ki! Kapsz egy pár perces szöveget! Nem sok, könnyen be lehet magolni, aztán teszünk egy próbát! –mosolygott még mindig.
- Ez most komoly? –ámuldozott a fiú.
- Persze! Siess! –azzal kilépett a helységből.
- Remélem nem tervezel semmit! - fordult a fekete hajú fele Konohamaru.
- Mire gondolsz? –húzta el a száját a másik.
- Megígérted, hogy nem fogod…
- Tudom! –vágott közbe a másik.
- Remélem be is tartod! Egy életre elástad magad, ha….
- Mondtam már, hogy nem fogom…. – kiabálta Sasuke, majd hátat fordított, és a falon lévő képeket kezdte bámulni. A stáb tagjai voltak rajta. Szeme megakadt egy fiún, aki minden egyes fotón rajta volt. Vörös haja, és türkiz szeme tiszteletet parancsoló volt.” –Talán ő az…” – gondolta, majd egy újabb képre siklott a tekintete. Sakura volt rajta, egy babával. A fiú szeme kikerekedett. “ –Gyereke van?” –lepődött meg, majd gondolataiból Konohamaru rántotta vissza.
- Menjünk! –intett a kisebbik, majd kilépett a helységből. Hirtelen Sakura állt meg előttük. Ruhája alig takarta alkatát. Egy fehér felvágott szoknya, alatta egy testhez simuló fekete nadrággal, felül pedig egy ujjatlan piros felső. Rózsaszín hajába egy fejpánt volt téve, valami furcsa jellel. Sasuke végig mérte, majd mikor észrevette, hogy feltűnő bámulása a lánynak is szemet szúrt, elkapta a fejét. A Haruno arcára, ez akaratlanul is egy mosolyt csalt, majd a barnához fordult.
- Akkor kezdjük! Jól áll a fejpánt! –nevetett, majd a díszlethez sétált. Az Uchiha szeme, most megakadt a mellette lévő plakáton. A papír a sorozatot hirdette. “ A levelek közt rejtőző falu” –állt a képen. A háttérben egy csapat állt, minden tagján rajta volt az imént látott fejpánt. A fekete szemek, még egy pár percig fixírozták a képet, majd a forgatásra tekintettek.
- Álljunk le!!! –kiabálta az ősz hajú férfi, mire mindenki sóhajtott. –Ez nem valami temető! Mosolyt az arcokon! –vigyorgott idétlenül, majd visszaült székébe. –Próbáljuk meg még egyszer! –mondta, és a jelenet újra kezdődött. Vagyis kezdődött volna, ha a Haruno nem szól közbe. –Mi történt?
- Mikor érkezik az új tag? Mert elolvastam a forgatókönyvet, és lenn egy-két tippem!
- Ezt még nem hirdettük ki! –jött a tömör válasz, majd a féri intett, hogy folytassák.
A belváros felé vezető úton, egy fekete luxuskocsi gurult. Kifinomult ízlésre vall. A benne ülőnek, valóban jó ízlése volt. Rutinos vezető, így 150-el simán hajt át egyik sávból, a másikba, majd lassít, mivel egy tábla arra kényszeríti. Lazán vált át egyik sebességből a másikba, mikor megcsörren telefonja. Napszemüvege mögül vet rá egy pillantást, majd az utat. Figyeli. A telefon újra megszólal.
- Még itt sem hagynak egyedül! –kanyarodott be egy utcába, miközben a telefonjáért nyúlt. Hirtelen nagy csattanás hallatszódott, a lány pedig reflexből a fékre lépett, de már késő volt. Az autó hatalmasat rántva a benne ülőn, nekirohant egy másiknak. Sakura kábán bámult ki a sötétített üvegen. –Francba! –nyomta ki a még mindig csörgő készüléket, majd lassan kiszállt a járműből, egy időben a másik autó tulajával. –TE? –ordította, mikor meglátta Sasukét.
- Miért nem figyeltél oda jobban? –sziszegte a fiú, a karcolást látva.
- Kifizetem, ha úgy jobban érzed magad! –grimaszolt a Haruno, mikor egy apró állat ugrott ki a kocsijából. Kis tappancsain lassan kocogott gazdija felé. –Buffy! Menj vissza! –mordult rá, mire az apró kutya, szomorúan próbált visszajutni az ajtón, de nem bírt akkorát ugrani, így mindig elesett.
- Ezt nevezed te kutyának? –mosolyodott el gúnyosan a fiú, mikor hirtelen elvakította valami. Pár másodperc múlva újra kitisztult a kép. Újságírók hada vette őket körbe, miközben a fényképezőgépek kattogtak.
- Most boldog vagy? Holnap címlapra kerülsz! –epézett a rózsaszín hajú, mikor egy nő futott oda hozzá, egy mikrofonnal a kezében.
- Sakura! Ő az új kiszemelt? –hadarta, mikor egy másik ellökte.
- Kérem! Milyen kapcsolatban áll az úrral? Láthatólag ismerik egymást…
- Hölgyem! Ki okozta a balesetet? –a kérdések szinte csak úgy szálltak a levegőben, megőrjítve a címzettet, majd hirtelen….
- ELÉG LEGYEN! –kiabálta a Haruno, mire többnyire elhallgattak. –A balesetet én okoztam, de megtérítem a kárt! Még mielőtt találgatni kezdenének, nem ittam, nem vagyok alkoholista, nem vagyok drogfüggő, és Sasuke, csak egy isme….
- Szóval Sasukének hívják! Uram kérem! Milyen viszonyban van Sakurával? –az említett sóhajtott, majd Sakurára nézett. A lány feltette napszemüvegét, majd a földet bámulva kiabált a fiúnak.
- SZÁLLJ BE! MOST! –ordította, mire az Uchiha átfurakodott az újságírók hadán, és beszállt a Haruno mellé a luxus kocsiba. A rózsaszín hajú egy mozdulattal rálépett a gázra, majd ott sem voltak.
- A kocsim…. – sziszegte a fekete.
- Kapsz másikat… - jelentette ki Sakura bosszúsan, majd versenyautókat is megszégyenítő módon kanyargott az utcák sűrűjében.
- Én ismerem ezt a férfit! –mondta egy meglepődött nő mikrofonnal a kezében, miközben a hűlt helyüket nézte. –Ismerős a neve… Sasuke… - suttogta. –De honnan… Sasuke… Sasuke… SASUKE UCHIHA! –kiáltott fel, majd bevágta felszerelését furgonjukba, és a kamerát tartó férfihez fordult. – Tudod ki volt az a pasi? –mosolygott sejtelmesen. A férfi csak megrázta a fejét. –Sasuke Uchiha! Ebből nagy botrány lesz… - mosolygott, majd behúzta a furgon ajtaját…
A két fiú némán állt a nappaliban, majd a fekete hajú egy pólót vette fel.
- Szóval… mit akarsz? –kérdezte flegmán, majd letette magát a kanapéra.
- Tudod te az nagyon jól… - emelte fel a másik a kezében lévő újságot.
- Mit csináljak vele? –vonta meg vállát Sasuke.
- Csak figyelmeztetlek, hogy ha még egyszer valami hasonló jelenik meg, akkor azt felemlegeted… abban biztos lehetsz! –húzta ki magát a vörös hajú fiú.
- Mi vagy te? Valami egyszemélyes testőrszolgálat? –állt fel Sasuke. –Megnyugodhatsz… nem érdekelnek, a sztárságtól elvakul kis csitrik! –mosolyodott el a fekete hajú.
- Rendben… tartsd meg jó szokásod… - nyitotta ki az ajtót az “idegen”. Szemeiből sütött a gúny. – Jobban teszed ha elkerülöd… - fenyegette, mire a másik elásította magát.
- Ennyi? Mert akár mehetnél is… de egyébként én tudom ki vagy… - a másik felhúzta szemöldökeit. – Gaara! Az a másik egoista barom, aki Sakura körül szokott járkálni! De tudod mit? Távol áll tőlem a ti világotok… - azzal becsapta az ajtót, és újra levetette magát a kanapéra. – Ez nem lehet igaz… - sziszegte, hisz az állása állt kockán. Ha ezt a lehetőséget kihagyja, akkor vége az állásának, de ha belevág, akkor 50-50 az esélye. Merjen kockáztatni? Nem tudta.
- EZ MEG MI A FENE? –sikította egy szőke hajú lány, miközben újságokat dobált az asztalra, egy rózsaszín hajú elé. Az összes címlapon ő, és egy fiú szerepelt. – MEG VAGY TE HUZATVA? Egyáltalán ki ez… a… - mosolyodott el Ino, mikor ránézett a képre, de arca újra komorrá vált.
- Nem tartozok magyarázattal neked! –jegyezte meg Sakura unottan, és egy pillantásra sem méltatta a másik lányt.
- Jól van… - vett nagy levegőt a szőke, majd becsapva maga után az ajtót, elviharzott. A Haruno lány egyedül maradt gondolataival.
- Újságíró… - suttogta gondterhelten. Maga sem tudta miért, de csalódott volt. De most másra kell koncentrálnia. Pár pillanat múlva újra felállt, és a stúdióba ment.
- A mai forgatás csúszik egy kicsit… - futott el a lány előtt egy férfi.
- Mi? –lepődött meg.
- Ino apja nem jelent meg, és rendező nélül, nincs felvétel… - lihegte egy fekete hajú lány, mikor beérte a Haruno-t.
- Hol van? –állt meg hirtelen Sakura.
- Nem tudjuk! Lehetetlen elérni! És igazából az új….
- Nem érdekel! –vágott a szavába a rózsaszín hajú. –Menjünk el enni… - sóhajtott fáradtan.
- De Sakura! Nem mehetünk el csak úgy…
- HINATA! –fordult szembe a lánnyal a rózsaszín hajú. Szemei szinte szikráztak. –Elegem van a sok kötöttségből! Jössz, vagy maradsz? – az említett nyelt egy nagyot, majd bólintott. Rá is rá fért már a lazítás.
- Elegem van ebből az egészből! Úgy kikapcsolódnék! –dőlt hátra Sakura, egy kávéházban. A napernyő megszűrte a napfényt, de így is sütkérezhetett egy kicsit. Fekete napszemüvegét kicsit fentebb tolta, majd az égre nézett. –Te nem vagy fáradt?
- De… elegem van a forgatásokból! A magánéletről nem is beszélve… Nincs egy csepp szabadidőnk sem… Nem tudom a rendező mit talál ki még… - kavarta meg kávéját a Hyuuga.
- Új szereplőket akar… - sóhajtott a rózsaszín hajú, majd újra kiegyenesedett. –Lehet kilépek…
- Tessék? Ezt nem teheted! –pattant fel Hinata, és vészjóslóan nézett napszemüvege mögül.
- Miért ne tehetném? Tényleg el vagyok fáradva… főleg ha még becipel mellénk két idiótát a filmbe! –állt fel hirtelen, majd egy kis aprót tett le az asztalra. Látása egy pillanatra elhomályosult, és megszédült egy kicsit.
- Jól vagy Sakura-chan? –állt fel Hinata is.
- Igen! Csak hirtelen álltam fel! –válaszolt magabiztosan a másik, majd kisétált az utcára, nyomában barátnőjével.
- Szóval? Mit szól hozzá? –kérdezte egy ősz hajú férfi a vele szemben állótól.
- Nem! –jött az egyértelmű válasz. –Nem csinálok vásári majmot magamból! –fonta keresztbe karjait a fiú. –El tudja azt képzelni, hogy a koccanásos botrány után, milyen pletykák terjengenének? Köszönöm, de nem kérek belőle! –zárta le a témát a fiú, majd kitessékelte a látogatót.
“ –Tetszik nekem ez a fiú…” –jegyezte meg magában az ősz hajú, majd beszállt kocsijába, és elhajtott.
- Sakura-chan! Hinata-chan! –szaladt oda egy kislány a két nőhöz. Az említettek mosolyogva fogadták. – Ez oltári! –visította a kicsi, és ugrálni kezdett. –Imádlak benneteket… - kiabálta, ami mosolyra késztette a két színésznőt. Lassan egy anyuka futott gyermeke után.
- Sajnálom! Gomen! –hajolt meg előttük, majd távolabb húzta a kapálózó kislányt.
- Semmi gond… - guggolt le Hinata, majd egy tollat vett elő, és egy papír lapot. –Ezért jöttél ide ugye? –nevetett, majd aláírta a fehér lapot, és Sakurának nyújtotta. Az szintén rávéste a nevét, és elégedetten adták oda az örömében könnyező kicsinek.
- Arigatou! –nyögte az édesanyja, majd elmentek.
- Csak ezért vagyok még a szakmában… - sóhajtott a rózsaszín hajú, majd elindult. –Mert öröm látni, ahogy az ilyen kisgyerekek boldogok, hogy láthatnak ha csak egy percre is…
- Igen… - emelte fel tekintetét az égboltra a fekete hajú, majd újra Sakurára nézett, aki a fejét fogta. –Mi bajod van ma?
- Semmi… csak fáradt vagyok, és fáj is a fejem! –lépegetett erőtlenül a lány. –Siessünk! Túl akarom élni ezt a napot…. – azzal visszaindultak, de Sakura még jól tudta, hogy este jelenése van valahol. Egy olyan helyen, ahol nem számít, hogy ismert, vagy nem. Egy olyan helyen, ahol csak egy a lényeg… Hogy megtudja a baj forrását….
- Örvendek! Szép nap virradt ránk! –üvöltötte a rendező, miközben hevesen integetett.
- Ez meghibbant! –suttogta a falnál álló Sakura, keresztbe font kézzel, Hinatának.
- Szerintem is… - torzult el az arca a lánynak. –Szerinted minek örül ennyire?
- Nem tudom! –jött a flegma válasz, majd a rózsaszín hajú hirtelen a fejéhez kapott.
- Jól vagy? –nézett oda hirtelen a fekete hajú. –Ki kéne pihenned magad!
- Szerinted meg tudnám azt én tenni? –ironizált a lány, majd újra az ősz hajú férfit bámulták.
- A kedves stábnak be szeretném mutatni az egyik új szereplőt! –azzal kinyújtotta karját, és az összes ember abba az irányba nézett. Egy szőke fiú lépett be az ajtón, mosolyogva. Zavarban volt. Tenger kék szemei lágyan csillogtak. Tekintete találkozott egy pillanatra a két lányéval, majd a rendezőre nézett. Rakoncátlan tincsei kiemelték arcát. –Ő itt Naruto Uzumaki! A sorozatban Hitomi és Yamina csapattársa lesz! –mosolygott a férfi, majd kezével Hinatáék felé intett. A két lány a fiú elé lépett. –Ő itt Sakura, a filmbeli Hitomi, ő pedig itt Hinata, a filmbeli Yamina! –mutatta be őket a férfi. A három fiatal kezet fogott. –Remek! Akkor kezdhetjük is a forgatást! –csapta össze tenyereit, majd elindult a kamerák felé.
- Elnézést Hikariu-sama! –fogta meg a Haruno a férfi vállát. –Nem azt mondta, hogy két új szereplő jön?
- De! A másikat még győzködöm! –kacsintott a férfi, majd folytatta útját.
- Szerinted? –állt a lány mögé Hinata, miközben Narutot nézte.
- Nem tudom! Rendesnek látszik! –vonta meg a vállát a rózsaszín hajú, majd ment átöltözni. Legközelebb már a filmhez szükséges ninja ruhában jelent meg. Kilépve öltözője ajtaján, egyből barátnőjét és az új fiút pillantotta meg. Hevesen beszélgettek valamiről, amit Sakura egy mosollyal nyugtázott, majd oldalra nézett a felé közeledő fiúra.
- Itt a mozifilm forgatókönyve! Hikariu küldi! Azt üzeni olvasgasd, mert hamarosan kezdődnek a forgatások! –adta át a lapokat a fiú.
- Kössz Gaara! –vette el a dossziét a lány, majd belelapozott. – Rendben! Majd átnézem! –tette le a mellette lévő székbe, majd felkötözte fejpántját. Így az összhatás tökéletes volt. –Mondta Hikariu, hogy délután jelenésünk van a városháza előtt!
- Jah… - mondta a vörös hajú érzelemmentesen. –Majd mond Hinatának, meg annak az új fiúnak…
- Narutonak! –fejezte be a mondatot Sakura.
- Holnap reggel pedig el ne felejtsd, hogy a Rice-nál van egy interjúd! –fordult meg a vörös hajú fiú, de arca még mindig érzelemmentes volt. Látszólag nem nagyon érdekelte, hogy mit csinál a lány.
- Értettem… de előtte még van egy kis elintézni valóm! –gondolkodott el Sakura, majd az elhaladó fiú után nézett, és megrázta a fejét. –Gaara… - suttogta, majd a díszletek közé sétált.
- Akkor kezdhetjük? –kiabálta a rendező, és a jól ismert tábla ismét lecsapódott….
- Siess, mert el fogsz késni! –jelentette ki egy fekete hajú fiú az asztalnál ülő barna hajúnak. A kisebbik a tv-t nézte, amiben épp “A levelek közt rejtőző falu” reklámja ment. –Felejtsd el Konohmaru! Egy csapat ütődött gyülekezete! Felvágnak a semmire… ch… - sóhajtott lemondóan a nagyobbik.
- Megígérte, hogy eljön a sulinkba! –sóhajtott Konohamaru, majd kikapcsolva a készüléket felállt, és táskáját a vállára vetve kilépett az ajtón.
- Nincs ilyenekre ideje… - epézett Sasuke. –Csak egy hibbant beképzelt tyúk! –azzal ő is kilépett a lakásból.
- Azért reménykedtem… - nézett föl az égre a fiú, majd elindult a suliba. Szomorkásan lépett be az iskola ajtaján. Ezernyi diák sürgölődött a folyosón. Mindenki a becsengőre várt. Konohamaru lassú léptekkel ballagott fel a második emeletre. Csak néha tekintett szét. Mikor felemelte tekintetét, osztálytársai egy fejpánttal szórakoztak. Egy olyan pánttal, mint amit a sorozatban használnak.
- Nézzétek mim van! –dicsekedett egy fiatal fiú. Az osztály menő gyereke. Gazdag… Kell ennél több? Konohamaru csak vetett rá egy pillantást, majd beült a hátsó padba. –És apám azt mondta, hogy találkozhatok a színészekkel, mert fizet nekik, hogy eljöjjenek hozzám! –hallgatta tovább a fiú dicsekedését. Ch… Ha ő elmondaná, hogy be is akarta szervezni Sakura Haruno a sorozatba, el sem hinnék. Szegény, és senki sem foglakozik a szegényekkel. Hogy is reménykedhetett benne, hogy Sakura majd eljön a sulijába. Csalódott volt, de ezzel senki sem törődött. Lassan megkezdődött az óra, és mindenki elfoglalta helyét.
Egy nő léptei kopogtak a fényesre csiszolt padlón. Hirtelen megállt a lépcső aljában, majd a falra ragasztott lapot kezdte kémlelni, napszemüvege mögül. Pár másodperc múlva, már a lépcsőfokokat rótta. Kecsesen lépkedett, ami tiszteletet parancsolóan hatott mindenkire. Hirtelen befordult a folyosóra, ahol egy nő törölt fel éppen.
- Jón napot! –intett mosolyogva a nő, mire a másik, felfigyelt, és tátott szájjal nézte az elhaladót. Azt hitte nem látott jól. Az elegáns nő, megállt egy ajtónál, majd bekopogott.
- Tessék! –hallatszódott bentről, mire a kinn álló nagy levegőt vett, majd benyitott.
- Uram atyám! –suttogta Konohamaru a hátsó sorból. A meglepettség végigsöpört az osztályon. A tanár szája is tátva maradt. Azt hitték rosszul látnak, de mikor a nő feltolta napszemüvegét, már mindenki felismerte, és biztosan tudta ki áll velük szemben. A barna hajú csak sóhajtott, majd visszanézett könyvébe. Biztos ahhoz az idiótához jött… Sikerült az apjának lefizetni Sakurát. Csalódott volt. Nem hitte volna, hogy ez megtörténhet, majd…
- Elnézést kell kérnem! –fordult a tanárhoz Sakura. – Csak azért jöttem, hogy…. – az osztály menő fiúja mosolyogni kezdett, és már majdnem felállt mikor… - .. hogy megnézzem Konohamarut! –fejezte be a mondatot Sakura. Az osztály tagjai egy emberként fordultak hátra és a barna hajúra szegezték tekintetüket. Nem hittek a szemüknek, se a fülüknek. Sakura lassú léptekkel haladt végig a sorok között, majd Konohamaru padjánál megállt. –Gondoltam ezt át kell adnom! –mosolygott, majd átadta a fiúnak saját fejpántját, majd egy puszit nyomott arcára. A lány tudta, hogy a gyerek nem épp a legnépszerűbb srác a suliban, így ezzel próbálta felhívni rá a figyelmet. Ha egy kicsit is segíthet, azt szívesen teszi. Most óvatosan visszatolta szemüvegét, és még egyszer visszafordult. –Mikor végzel? –kérdezte, mint egy gondoskodó nővér.
- Hat órám lesz! –válaszolta nyugodtan a fiú.
- Rendben! Érted jövök! –mosolygott Sakura, majd még egyszer elnézést kérve, kiment a teremből….
Egy fekete terepjáró száguldott át a városon, a hátsó ülésen három felnőttel. Az egyik lány némán bámult ki az ablakon, míg a másik kettő nyugodtan beszélgettek. A rózsaszín hajú most hirtelen hátradőlt, majd gondolt egyet, és kiabálni kezdett.
- Állj!!!!! –mire az egész kocsi lefékezett, és a benne ülők értetlenül bámultak rá. Sakura egy könnyed mozdulattal kinyitotta a hátsó ajtót, és kiugrott az autóból.
- Ez meg mi a fenét művel? –suttogta Hinata, aki szintén kiszállt az autóból, mögötte Narutoval.
- Mindig ilyen? –vonta fel szemöldökét a fiú. A lány nem tudott rá válaszolni, csak nézte barátnőjét, aki egyre csak távolodott tőle.
- Induljunk! –szállt vissza a hátsó ülésre a fekete hajú, mire a szőke, csak kérdőn tekintett rá.
- Csak így itt hagyjuk?
- Igen! –jött az egyszerű válasz, mire a sofőr és Naruto is visszaültek, és folytatták útjukat. Hinata csak némán töprengett. Vajon mi üthetett a másikba? Oka volt rá, hogy kiszállt. De mi? Nem gondolkodott sokáig rajta, mivel a mellette ülő fiú megszólalt.
- Mióta vagytok barátnők?
- Elég ideje ahhoz, hogy tudjam, van valami terve! Csak még azt nem tudom mi! –vonta meg vállát a lány, majd kényelmesen hátradőlt.
- A stúdióban láttam egy képet rólad meg egy öt év körüli gyerekről! A tied? –a lány erre a kérdésre alig kapott levegőt.
- 19 éves vagyok! Tizennégy lettem volna… - epézett, majd az ablak felé fordult, hogy leplezze vörösségét. Naruto csak nevetett, majd a kocsi hirtelen lefékezett.
- Megérkeztünk! –jelentette ki a sofőr, mire a két hátul ülő, nagy levegőt vett.
- Felkészültél? –fordult újra a fiú felé Hinata, immár normális színben. A másik csak bólintott, majd kiszálltak. A fényképező gépek azon nyomban villogni kezdtek, és újságírók hada lepte el őket. A lány csak komoran felvette napszemüvegét, majd belekarolva a szőkébe, megpróbáltak minél hamarabb túljutni a tömegen, ami sikerült is, több-kevesebb sikerrel. –Gaara le fog minket fejezni! –suttogta Hinata, mikor már teljes nyugalomban sétáltak felfelé egy fényesre csiszolt lépcsőn.
- Nem hat meg… - válaszolta egyszerűen a szőke, mire a lány újra elpirult, de még maga sem tudta miért. A keresett ajtónál megálltak, majd bekopogtak, és válasz nélkül benyitottak. A teremben egy hatalmas asztal volt, amit körbeültek.
- Végre, hogy szíveskedtetek befáradni…. – epézett egy szőke nő, majd végignézett az érkezőkön. –Hát Sakura?
- Nincs itt… amint látod… - suttogta Hinata félénken. Nem is tudta miért de félt egy kicsit a Yamanaka lánytól, amit a mellette haladó szőke is észre vett.
- Nem mondod! –tette csípőre a kezét Ino. –Hol a fenében van? –ordította, mire Narutonak betelt a pohár.
- Fejezd be! Nem ő tehet róla, úgyhogy leszel szíves nem kiabálni! –állt a lány elé.
- Oppsz! –kapta Ino kezeit ajkai elé. –Te ki is vagy? Még csak most jöttél igaz? Na hát akkor ha nem kussolsz be, azonnal mehetsz is! –mutatott az ajtó felé. Hinata lehajtotta fejét, majd megfogva a fiú kezét és hátrébb húzta. Az Uzumaki közel állt hozzá, hogy felképelje a gúnyosan mosolygó szőkeséget, de úriember lévén, nem tette, csak próbálta dühét elfojtani, mikor bejött egy ősz férfi.
- Üdvözlök mindenkit! –ült le az asztalfőre. – Remélem végre kezdhetjük az ülést! –azzal kinyitott a magával hozott dossziét, nem nézve a társaságra.
- Azt hiszem valaki még hiányzik! –epézett újra Ino, majd hepciásan leült. A férfi felnézett.
- Sakura… - sóhajtott.
- Meddig kell még tűrnünk a kicsapongásait? –nyafogta a Yamanaka.
- Addig, amíg ő a stáb leghíresebb tagja, és magán életét leszámítva világszínvonalra hozta a sorozatunk, míg te Ino, ellenben semmit nem tettél, csak nyafogtál! –pattant fel egy húsz év körüli barna hajú fiú, majd kiviharzott. Neki ennyi elég is volt az ülésből.
- Ez ügyes volt… - suttogta Hinata maga elé, mire a mellette ülő fiú ránézett, amibe a lány újra belepirult.
- Fejezzük be ezt az örökös vitát! Sakura nélkül kezdjük el! –jelentette kis a férfi. –Szóval… első soron a mozi miatt vagyunk itt! Sajnálattal kell közölnöm, hogy akit én a hiányzó szerepre szántam, nem hajlandó eleget tenni a felkérésünknek, így más ember fogja betölteni ezt a szerepet, mégpedig…. Gaara! –erre a vörös hajú felkapta a fejét.
- Na ne…. – morogta. –Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? –nézett gyilkos szemekkel a mellette ülőre.
- De! Mivel más megoldás nincsen, te fogod alakítani a kimaradt szerepet, amiben el kell játszanod….
- Neee! Már tudom mi lesz a szerepem! Olvastam a forgatókönyvet… - morogta, majd felállt, és ő is ott hagyta az ülést.
- Remek… egyre kevesebben leszünk…
- Egyébként ki lett volna akit te akartál? –nézett föl a szöveg mögül Hinata.
- Nem érdekes, mert úgy sem ismeritek! –legyintett az ősz hajú.
- De mégis…. – erősködött a lány.
- Sasuke Uchiha! –nyögte ki a másik.
- Tessék? –pattant föl Ino. –Ez nem az a fószer, akit hírbe hoztak Sakurával? Az a koccanásos sztori! –gondolkodott el egy pillanatra.
- De… - nézte az asztalt apja.
- Kár, hogy nem fogadta el… - bukott ki a lányból. Majd mikor észrevette, hogy mit is mondott, magyarázkodni kezdett. –Mármint… jól mutatna… a mozivásznon… akarom mondani, olyan színészi arca van…
- Inkább hagyjuk Ino! Tudja mindenki, hogy tetszik… - sóhajtott Hinata halkan. –Mondjuk neked ki nem? –epézett, majd megtámasztotta fejét.
- Na ide figyelj te kis korcs…
- Elég legyen! –kiabálta az ősz férfi. –Beszéljük meg mi legyen, aztán nyomás mindenki haza! –jelentette ki, majd olvasni kezdte az előtte heverő lapot.
Egy nő ült az egyik elhagyatott padon. Lábát szorosan a mellkasához húzta, és a földet bámulta. Baseball sapkája alól, kilógott néhány kósza tincs, amit lágyan ringatott a szellő. Gondolataiba mélyülve tanulmányozta a poros talajt. Elmélyült eddigi életében. Eszébe jutott, hogy neki most egy megbeszélésen lenne a helye. Vállat vont, majd nagy levegőt vett. Ennyit igazán megtehet. És mégis… Bujkálnia kell, hogy a lesifotósok ne találják meg, és, hogy ne lihegjenek “ötezren” körülötte. Már nem bírta sokáig. Lábait most leengedte a földre, és a port kezdte vele rugdosni. Pár nappal ezelőtt járt. Este… Egy férfivel állt szemben. Szavait szinte itta. Majd a megdöbbenés, és a fájdalom. Ennyi… Egy ember szava megváltoztatja az egész életét. Majd emlékezetébe egy újabb arc rajzolódott ki. Fekete szemit nem tudta elfeledni. Vajon miért? Idegesen rúgott egyet a levegőbe. Újságíró. Tudhatta volna. Az ilyenekkel nem szabad kezdeni. Csak egy idióta firkász… Újra vett egy nagy levegőt, majd felnézett. A játszótér ami előtt ült, teli volt zsibongó gyerekekkel, és szerelmes tinédzserekkel. Két fiatalt látott éppen. Messziről látszott rajtuk, hogy szeretik egymást. Nem lehettek több tizenötnél. Szorosan ölelték át egymást. Sakura szemei elé, most egy életvidám lány mosolygós arca került, majd ugyan az az arc, egy kórházi ágyon fekszik, szemei pedig le vannak hunyva. Vajon van még esély? Esély a gyógyulásra. Ez a lány is éppen hogy tizenöt. Akármennyiszer megy is be hozzá, azzal nem tudja meggyógyítani, csak vidámabbá tenni a kórházban töltött pillanatokat.
- Hm… Ez vagyok én… - suttogta. –Nem vagyok jó semmire… Talán igaz van… - jutott eszébe Sasuke mondata. “ – Semmi más nem vagy, mint egy kirakati baba!” –hallatszódott a fejében, majd behunyta szemét. –Ezt pont ő mondja? –gondolkodott tovább hangosan. – Mintha nem is lennének érzései…
- Ez kedves tőled…. – hallatszódott a háta mögül egy hang. A nő nem fordult meg. Tudta ki áll ott.
- Honnan veszed, hogy rólad beszéltem? –nézte még mindig a játszóteret.
- Megérzés…
- Hogy találtál rám?
- Újságíró vagyok… - jelentette ki elégedetten, miközben zsebre dugott kézzel állt. Fekete hajába bele-bele kapott a szellő.
- Hogy-hogy nem kapsz az alkalmon? A firkászoknak ez a dolga….
- Te elítéled az én munkám, én a tied! Ez nem érdemel több szót… - jött a hideg válasz.
- Mit keresel itt? –szűkült össze a lány szeme, de még mindig nem nézett a jövevényre.
- Miért mentél be Konohamaruhoz a suliba? Egy újabb illúzióba akarod ringatni… - mondta fagyosan.
- Ahogy te Sasuke? Vagy nincs igazam? Miért nem hagyod, hogy a maga utján menjen? Miért sulykolod bele, hogy egy szerencsétlen senki? –állt fel a Haruno, majd megigazította sapkáját.
- Mert a magunk fajták soha nem lesznek olyanok mint ti! Távol állt tőlünk ez a világ… Kár lenne vele elhitetni, hogy ez lehet másképp is...
- Minden lehet csak akarni kell…
- Könnyű annak, aki beleszületett ebbe a világba…
- Miért mondod ezt? Olyan keserű vagy, hogy az már fáj! –rázta meg fejét a lány.
- Ha átélted volna azt, amit én gyerekként, nem gondolnád a világról azt, hogy tökéletes és jó! –jelentette ki a fekete hajú.
- Nem gondolom ezt! Nekem is meg vannak a problémáim…
- Mi? –vágott a szavába a fiú. –Hogy milyen ruhát vegyél magadnak a következő bemutatóra? –epézett.
- Te tényleg ilyennek nézel? Azonosítasz a szakmabeliekkel, holott nem is ismersz! –kelt ki magából a lány.
- Elég csak rád nézni! –mondta gúnyosan, mire Sakura hirtelen megfordult, és közelebb lépett a másikhoz.
- Igen? Akkor azt is látod rajtam, hogy daganatom van, és meg is hallhatok? –kiabálta, de ez most csak a vele szemben állónak tűnt fel. –Jajj de buta vagyok! Hát egy problémával kevesebb… - ironizált a lány, majd elindult a másik irányba. A férfi még fel sem eszmélt, abból, hogy mit is mondott az előbb a lány, már karja önállósította magát, és Sakura után kapott. Nem tudta mit miért tesz, csak érezte, hogy ezt kell csinálnia.
- Hogy mondtad? –erre a kérdésre a lány nagyot sóhajtott.
- Remek! Jegyezd jól, hogy hiteles legyen a holnapi lapban! Daganatom van, amibe bele is halhatok! Remélem megjegyezted, mert nem vagyok hajlandó tovább feszegetni ezt a témát! –azzal ránézett a másikra, aki csak üveges tekintettel bámult le rá. –Most meg mi van? Szaladj! Első kézből kell tudósítani a hírről az újságod! –gúnyolódott, majd közelebb hajolt a fiú arcához, észre sem véve, hogy valaki épp fényképezi őket. –Elengednél? –suttogta az Uchihának, mintha valami titkot mondana, mire az elengedte a kezét, így a Haruno nyugodt szerrel mehetett el. Mikor már látótávolságon kívül járt, az Uchihához, egy idegen férfi lépett oda.
- Brilliáns! Ezek a képek! –nézett a kezében lévő gépre. –Egyébként honnan tudtad, hogy itt lesz? Mondjuk nem is lényeg! Amiket most csináltunk, tuti, hogy a bulvársajtó élére kerülünk! –mosolygott. –Egyébként miről beszélgettetek? Minden részletet közölnünk kell! –Sasuke nagyot sóhajtott, majd válaszolt….
- Semmi érdekesről! Tudta, hogy nem szabad nekem semmiről beszélnie! –hazudta, majd nyomában a lesifotóssal, elindultak…
- Hol a fenébe voltál? –kiabálta egy szőke nő, miközben szemei szinte villámokat szórtak az előtte állóra.
- Nem hiszem, hogy bármilyen magyarázattal is tartoznék neked! –vont vállat a Haruno, majd elhaladt Ino mellett.
- Állj meg! –parancsolta a Yamanaka lány.
- Ino! –sóhajtott Sakura. –Elegem van belőled! Most nem vagyok kíváncsi a hülyeségeidre! –nyitotta volna az ajtót, de a másik becsapta.
- Most pedig rám fogsz figyelni! –jelentette ki ingerülten. –Nem csinálhatsz azt amit akarsz! Számítanak rád…. – a szőke lány nagy levegőt vett, majd immáron higgadtan folytatta. – Figyelj engem nem érdekel akármilyen problémád is van! Old meg! De a stáb tagjaival ne csessz ki! Elég nekünk a saját problémák, és senkinek sincs kedve utánad kajtatni! Leszel szíves ezután ezt szem előtt tartani! –azzal kinyitotta az ajtót, és mutatott a rózsaszín hajúnak, hogy menjen ki. Sakura meglepetten lépett ki a helységből. Nem gondolta volna, hogy Ino így kifogja osztani. Sokáig állt még a folyosón majd lement a lépcsőn. A nap már rég helyett adott a sötétségnek, mikor beszállt autójába, és a gázra lépett. Imádta a sebességet, így könnyűszerrel szlalomozott a többi kocsi között. A fekete luxusjárgány elegánsan suhant az utakon, majd a benne ülő hirtelen lekanyarodott egy kisseb utcába. Gondolatai nem hagyták nyugodni. Hogy lehetett ekkora hülye, hogy pont egy újságírónak beszélt a betegségéről. Idege épp a határt verdesték a mai napon. Elege volt mindenből. Nagy levegőt vett, hogy kiűzze gondolatait, de nem ment. Valahogy mindig eszébe jutottak gondjai. Szemeit egy rövid pillanatra összeszorította, hogy jobban lásson, de a homály újra és újra ellepte szemét. Egyre szorosabban markolta a kormányt. Úgy érezte, mindjárt összeesik, de nem lehetett. A volánnál ült. Figyelnie kellett. Az égbe magasodó épületek csak úgy suhantak el mellette, mikor hirtelen egy kislány lépett a zebrára. A Haruno időben észlelte, így nagy csikorgással a fékre lépett, és pont meg tudott állni. A lányka meglepetten állt a fényszóró kereszttüzében, Sakura pedig lihegve markolta a kormányt.
- Jézusom! –nézett ez elfutó gyerek után, majd megrázta fejét, és újra a gázra lépett. Szemeit kicsit megdörzsölte, hogy felébredjen, de igazából nem is az volt a baj, hogy fáradt. A probléma egészen más eredetű volt. Pár pillanatra éles volt a kép amit látott, de újra homályossá vált. A szélvédőn át egy foltot látott átsuhanni, amitől elrántotta a kormányt…
Az utcalámpák fénye lágyan vibrált. Nyugalmas volt a környék. Pár pillanatig. Hirtelen az éji csendet szirénák közeledő hangja zavarta meg. A piros lámpák hevesen villogtak, jelezvén, nagy baj történt.
“ –Kérem! –hallatszódott egy könyörgő hang a telefonban.
- Nyugodjon meg kérem! Mi történt? –kérdezte egy nő, egy a fülére erősített mikrofonba.
- Itt… itt egy… autó… - sírta. Hangja elcsuklott. –Egy oszlop… öm…. Kérem… jöjjenek!
- Kérem! Mondja el mit lát, és hogy hol van most! –mondta idegesen a telefonnál ülő nő.
- Egy fekete autót! Összetörve!! Azt hiszem egy nő ül benne! De nincs eszméleténél! Csupa vér minden!!!! –sírta.
- Hol van most?
- Öm… nem tudom! –hangja kétségbeesett volt. –Itt egy… egy iskola a sarkon, és a túloldalban van egy… könyvesbolt! NEM TUDOM! Siessenek kérem!! –sírta.
- Nyugodjon meg kérem! Megy a segítség! –azzal megszakadt a vonal. –A hetedik utca! –mondta a nő, és székével átgurult egy másik asztalhoz, és egy számot tárcsázott.”
A mentőautó csak úgy suhant a kihalt utcákon, nyomában egy tűzoltó autóval. Siettek valahova. Egy olyan helyre ahol súlyos dolog történt. A hír futótűzként terjedt a balesetről. Egy ilyen méretű dologra a város sajtója is kíváncsi volt, holott még azt sem tudták ki ült az autóban. A városi élet egyszerre csak fellendült. Néhány utca pillanatok alatt megtelt kíváncsi emberekkel, köztük egy fekete hajú férfivel. Idegesen kapkodta ide-oda tekintetét, hisz a tömegben nem lehetett jól látni a balesetet szenvedett autót. Egy szintén fekete hajú lány lépett ki autójából, ami most állt meg a sarkon, oldalán egy szőke férfivel. Mindannyian a balesetre voltak kíváncsiak. Hinata csak kétségbeesetten bámult a mellette haladó Narutora, aki szintén nem értett semmit, csak akkor lepődött meg, mikor egy ismerős arcot vélt felfedezni a tömegben. Arca dühössé változott, majd közelebb lépett az illetőhöz.
- Mit keresel itt? –rántotta meg a férfi karját. Ekkor lépett mellé Hinata is.
- Sasuke? – vonta fel szemöldökeit.
- Ti ismeritek egymást? –lepődött meg az Uzunaki fiú.
- Igen! De nem ez a lényeg… - rázta meg a fejét a Hyuuga.
- Így van! Bocs de nekem dolgoznom kell! –rántotta ki magát az Uchiha.
- Szánalmas vagy! –nyögte megvetően a szőke. – Mint egy pióca! Valaki itt lehet meghalt, téged meg csak az izgat, hogy meglegyen a holnapi cikk! Mindig is utáltam azt amit csinálsz! Választhattál volna annak idején! –a szőke ökleiből kifutott a vér.
- Hagyd Naruto! –húzta hátrébb Hinata a fiút, majd a tűzoltókat kezdte figyelni. Még semmit sem lehetett látni. Egyelőre.
Nagy tömeg… Halk sikolyok… Fürkésző tekintetek… Megdöbbenő arcok, ahogy egy összeroncsolódott fekete autót bámulnak. Üvegszilánk mindenütt… Apró vérnyomok, és néhány tűzoltó amint próbálja az élettelen testet kiszedni az autóból. A fekete luxusjárgány felborult, és nekicsapódott egy oszlopnak. Egy lány szíve kezdett hevesebben verni, amint végre belátást kapott a helyszínre. Egy elhajlott rendszámtábla hevert lábai előtt, amin pár betű és szám jelezte kié is volt a kocsi.
- Nem… - suttogta rekedten Hinata, mire a másik két fiú is felfigyelt. –Az nem lehet… - nyögte, majd hirtelen átfurakodott a tömegen, nyomában a másik kettővel. Tág szemekkel kezdte bámulni a tűzoltókat, amint egy testet emelnek ki a roncsok közül. A két férfi szeme tágra nyílt, mikor meglátták az ismerős arcot, ami most vérbe fagyott, rózsaszín haja pedig porosan lógott a föld felé. –NEEEEEEEM!!!!!! – hasította át a levegőt a Hyuuga kétségbeesett sikítása.
Mostanra már nagyon sokan gyülekeztek a környéken. Fényképezőgépek kattogtak, és a vakuk villanásától már szinte nem lehetett normálisan látni. Mindenki a balesetes nőt, és az összetört kocsit akarta látni, majd mikor kiderült kit húztak ki a roncsok közül, a hír futótűzként terjedt el a jelen lévők között. Sakura Haruno ült a volán mögött. A tűzoltók óvatosan letették a testet a földre, mikor egy síró nő verekedte át magát a rendőrök seregén, és letérdelt barátnője mellé. A mentősök ide-oda futottak, és idegesen kapkodták ide-oda a fejüket. Valami baj lehetett. Hinata csak könnyes szemekkel nézte a vérbe fagyott fehér arcot. Semmit sem lehetett róla leolvasni. Semmit, ami jelezte volna, mi is történt. Egy férfi lépett a fekete hajú lány mellé, és óvatosan felhúzta a földről.
· - Kérem menjen arrébb! Ne akadályozza a munkánk! –szólt kedvesen, de arca mást mutatott. Aggodalmat. Mostmár határozottan egy csomó riporter lihegett, kamerákkal a nyomukban a helyszínen, és mindenki a Harunora volt kíváncsi. Szánalmas volt, ahogy senki sem törődött azzal, hogy itt egy ember meg is halhat, hanem saját magukkal voltak elfoglalva, hogy a lehető legjobb cikkel, és képekkel szolgáljanak majd a holnapi sajtóban. Talán a halál angyala most készül lecsapni egy ártatlan emberre, és itt senki nem veszi észre. Csak elfojtott lélegzetek, sírós tekintetek, és halk sikolyok jelezték, hogy baj van. Nagyon nagy baj. Néhány piros ruhás férfi és nő, látszott, hogy próbálják újraéleszteni a rózsaszín hajút. Egy sötét szempár aggodalmasan csillant fel az utcalámpa fényénél. Most teljesen mást kéne csinálnia. Fényképeznie, és a tökéletes cikken dolgoznia. De ő csak állt, és nézett. Mintha az események lassítva peregtek volna szemei előtt. Nem nagyon értette mi történik. Majd csak a kétségbeesett tekintetek…. Hosszú sípoló hang, ami fülsértően csendült a tömeg zajában. Az ébenfekete szemek, most lassan a mentősök mellett lévő kis képernyőre tévedtek. A külvilág zajai, most eltompultak a fiú fülében. Csak arra az egy, izzó egyenes vonalra tudott koncentrálni, ami a képernyőn húzódott végig.
· - Nem! -suttogta, majd megrázta fejét, és újra felnézett, mikor egy fényképezőgép kattant a szemei előtt, és egy buzgó nő kezdett kiabálni.
· - Kérem uram! Milyen érzés látni, hogy a szerelme meghal? -kattogtatta fényképezőgépét, de Sasuke észre sem vette. Mintha máshol lenne. Az emberek többsége, hírbe hozta őket az utóbbi időben, holott nem volt semmi. -Kérem uram! Válaszoljon! Kérem! -hallotta valahonnan a távolból, de egyre csak a sípoló hang nyomta el a levegőt. Hinata és Naruto is ugyan úgy álltak. Összetörve, és tehetetlenül. Csak nézték, ahogy küzdenek a lány életéért, majd hirtelen az egyenletes hang, amire feszülten figyeltek, szaggatottá vált. Hinata megkönnyebbülten sírta el magát, de a két férfi, csak üveges tekintettel bámult maga elé. Azt hitték mindennek vége.
Egy nő feküdt a fehér lepedők között, miközben a város túlsó részén, egy összetört autót próbáltak a tűzoltók elvinni, a rendőrök vizsgálata után. Senki sem tudta mi történt pontosan, így a kivizsgálás ésszerűnek tűnt. Míg az érintett fel nem ébred, addig marad a bizonytalanság. Hirtelen egy fehér ruhás alak lépett ki az egyik ajtón, mire a folyosón ülők egy emberként álltak fel. Az ősz hajú arca megkönnyebbültnek tűnt, de egyben aggodalommal telinek is. A három arc, némán fürkészte a doktor tekintetét, miközben rendőrök próbáltál a kórházon kívül tartani a sok rajongót, és újságírót.
· - Szeretném ha tudnák, hogy a mostani körülmények között, nem sok esély van rá, hogy Sakura fel fog kelni! Egyenlőre nem tudunk semmi biztosat! Lélegeztető gépen van, és egyenként mehetnek be hozzá, átöltözve!
· - Hogy érti azt, hogy nem sok esély van arra, hogy felébredjen? -nézett a férfire Hianta.
· - A helyzet az, hogy Sakurának súlyos betegsége van! Az agyában kialakult egy kisebb elváltozás, ami már második stádiumban van, így nagy az esély rá, hogy komplikációk lépnek fel, az esetleges műtét során! -hadarta a doktor.
· - Szóval... - gondolkodott el a Hyuuga. - Túléli? -kérdezett rá a lényegre. Az orvos sóhajtott.
· - Nem tudjuk! -nyögte a választ. -Ez rajta is múlik, de mi minden tőlünk telhetőt megteszünk érte! -jelentette ki, majd sarkon fordult, és távozott. A fekete hajú lány erőtlenül rogyott vissza a székébe, és a földet kezdte bámulni.
· - Nem lesz semmi baj! -ült le mellé a szőke, majd kék szemeit, Sasukéra függesztette. -Te mit keresel még itt? Nem csináltál még elég képet? -epézett.
· - Hagyd! -szólt Hinata, majd felnézett a fiúra. -Remélem tudod, hogy undorító amit csinálsz, és hogy itt lehetsz, azt is csak nekünk köszönheted! Egyébként kinn lennél a tolongó tömegben!
· - Felesleges a szentbeszéd! Nem azért vagyok itt, hogy cikket írjak! -jelentette ki egyszerűen, majd a falat kezdte bámulni.
· - Ez dicséretes! -állt fel Naruto. -Tudsz másra is gondolni magadon kívül? -ironizált a szőke. -Írjuk fel! Jövő ilyenkor piros betűs ünnepként fogjuk majd ünnepelni!
· - Állj le Naruto! -suttogta Hinata, de a fiú mintha meg sem hallotta volna.
· - Annak idején sem voltál másabb! Azt hittem az idő majd változtat rajtad... de tévedtem!
· - Maradj csöndben! Kórházban vagyunk! -mondta hidegen az Uchiha
- Egyszerre csak érdekelni kezdett?
- Azt mondtam fejezd be, mert...
- Mert?
- Kitomboltátok magatokat? -állt fel Hinata, könnyes szemekkel. -Takarodjatok innen! -fakadt ki, amin a másik kettő meglepődött. -Most is csak magatokra tudtok gondolni! -törölte le könnyeit, majd a fiúkra nézett és mivel azok nem mozdultak, felemelte hangját. -TŰNÉS! -kiabálta, mire a másik kettő szótlanul ott hagyta a lányt.
Egyenletes sípolás jelezte, hogy az ágyon fekvő személy életben van, és stabil az állapota. Arca nyugalmas volt. Egy lány állt mellette, és elsöpörte arcából haját. Szomorú tekintete elárulta, hogy nagyon fáj így látnia barátnőjét. Hirtelen kopogtak az ajtón. Egy férfi lépett be, egy notesszal a kezében. Hinata felemelte tekintetét, az idegenre.- Örvendek! –mosolygott a barna hajú.- Mit keresel itt? –nyögte a Hyuuga, mérgesen. Sejtette, hogy a férfi nem jószántából jött.- Csak egy képet akarok csinálni Sakuráról! –mondta halálos nyugalommal, és közelebb lépett.- Tessék? Remélem csak vicceltél! –lépett elé a lány.- Nem! Én vagyok a felelős a stábnál a sajtóért! Ha betömjük a szájukat egy jó képpel, nem fognak majd a nyakán lihegni, és ráadásul egy jó kép lesz róla a világsajtóban! –azzal elővett egy kis kamerát. Hinata alig kapott levegőt.- Takarodj még mielőtt megtalálnálak fojtani! –sziszegte a fekete hajú, mire a férfi csak ránézett.- Nyugi Hinata! Te is tudod, hogy ő is ezt akarná! Meg aztán nagy hírverés kell mielőtt még meg… – halkult el hangja, mire a másik szemei tágra nyíltak.- Nem fog meghalni! Tűnj a szemem elől! –mutatott a lány az ajtó fele, mire a férfi távozott. –Hogy lehetnek ilyenek? –ült le az ágy melletti székre, és a mellette fekvő testre nézett. –Semmi érzés nincs bennük! Csak a jó sztorit keresik! Undorítóak! –sóhajtott, majd kinézett az ablakon. –Remélem felébredsz! Ha itt mersz hagyni ezzel a két hülyével! –mosolyodott el halványan, majd letörölte könnyeit, és felállt, és az ajtó felé vette az irányt, de még egyszer visszafordult. Gondolataiban már azzal játszott, hogy Sakura ébren van, de ez nem történt meg, így csak bágyadtan visszafordult a kilincs felé, és kilépett a folyosóra. A levegőt hirtelen megtöltötte a kórház zaja. A pár perccel ezelőtti csendesség, most tova szállt. Egy férfi lépett a Hyuuga elé. Fekete szemei tiszteletet parancsolóan csillogtak. Vetettek egy pillantást a másikra, majd a férfi eltűnt a kórterem ajtaja mögött. Belépve a helységbe, az ablakhoz lépett, és óvatosan lenézett a tömegre. Nem volt szerencséje. Egyből villogni kezdtek a vakuk, mihelyt meglátták az arcot, így a férfi rögtön vissza is húzódott, és az ágy mellé lépett.- Szánalmasak mi? –suttogta. – Pedig én is az vagyok… - fintorodott el. Szemeit végighordozta az előtte fekvőn. Lélegeztető gépre már nem volt szükség, de a nő még mindig eszméletlen volt, és nem tudták meddig. – Felébredhetnél már! –jelentette ki a férfi érzelemmentesen, de ez valójában nem így volt. –Itt játszod a szappanoperás dívát! –ez a kijelentés egy mosolyt csalt saját arcára. – Hogy történt? –gondolkodott el hangosan. –Mi volt az, ami miatt elrántottad a kocsit? –nézett ki az égre. Erre a kérdésre csak a nő tudta a választ, de most ő sem adhatta meg.Egy újabb alak lépett be a szobába.- Üdvözlöm Sasuke! –köszönt az ősz hajú, és a gépekhez lépett. –Hogy van? –kérdezte, miközben hevesen jegyzetelt.- Megvagyok… - nyögte a fekete hajú, és várt. Pár perces csend után az ősz hajú, a lány mellé lépett.- Sajnos míg fel nem ébre, nem tudjuk megműteni! Minél tovább marad kómában, annál nagyobb az esélye, hogy a daganat növekszik, és végül… - fojtotta el a mondat végét az orvos. Az Uchiha szemei, most Sakura arcát kezdték el fixírozni. Mintha sugallni szeretné a lányka, hogy fel kell ébrednie. – Ha beszélnek hozzá, az sokat segít! Egy-egy ismerős szó, vagy hang, visszaránthatja a való világba! De addig, mi sem tehetünk semmit… - tette el a férfi fehér köpenye zsebébe tollát, majd egy biztató mosolyt küldött Sasuke felé, és kiment.- Beszélni mi? – vett nagy levegőt. Sosem volt a bőbeszédűség mintaképe. – Nem hinném, hogy az én hangomra ébrednél fel… - fordult volna meg, de az ágyra lógó kezét megfogták. Ijedten kapta fel tekintetét. A gyenge érintés, elég erős volt ahhoz, hogy ott tartsa a fiút. A nő keze alig érezhetően a férfi karjára fonódott. Pár perc néma csend után, a nő szemei lassan kinyíltak. A két smaragd lágyan tekintett az előtte állóra, majd keze élettelenül hullott a takaróra. Tekintetük még mindig egybe kapcsolódott, de Sakura szemei már rég valami mást néztek. Üvegesen meredtek a semmibe. A szaggatott sípolás nem változott, így Sasuke kirontott a szobából, és a folyosó végén lévő orvoshoz sietett. Aki kívülről nézte őket, csak annyit láthattak, hogy pár szót váltanak egymással, majd mind a ketten a kórterem felé sietnek.- Mi történt? –kérdezte ellentmondást nem tűrő hangon az ősz hajú.- Beszéltem hozzá, és mikor el akartam menni megfogta a kezem! Utána meg… - rázta meg fejét. -… hirtelen elengedte! –a lány tekintete még mindig abba az irányba fordult mint pár perccel ezelőtt, és némán nézett a semmibe. Az orvos gondterhelten ráncolta össze szemöldökeit. –Mi történt? –szakította meg a csendet a fekete hajú.- Nem reagál semmire! Ébren van, de nem reagál a külvilágra!- Öm ezzel azt akarja mondani….- Ezt a fajta jelenséget hiába magyaráznám orvosi szakszavakkal! –vett egy nagy levegőt. –Élőhalott!
Egy rózsaszín hajú nő állt az erkélyen. A tájat kémlelte. Ameddig a szem ellátott, az övé volt. Lehunyta szemeit, és élvezte a felkelő Nap sugarait. Azelőtt elképzelni sem tudta milyen lehet nyugalomban élni. És most? Minden olyan csendes! Eddig álmodni sem mert volna arról, hogy milyen úgy élni, hogy nem lesik minden lépését fotósok hada. Nagyot szippantott a friss levegőből, és emlékeiben pár nappal ezelőtti események helyszínére úszott vissza, ahol véget vetett eddigi életnek, és egy teljesen újat kezdett. Ahol végre sikerült kiszakadnia a megszokott körforgásból, ha az mások fájdalmába került is.
„- … sajnálom…. – hajtotta le fejét egy ősz hajú nő. Az előtte álló három felnőtt, elkerekedett szemekkel nézte az orvost. Pár másodperc csend után az egyik férfi lehunyta szemeit, majd összes erejét összeszedve beleöklözött a falba. A vakolat apró homokként futott át ujjai között, elérve a talajt. Az előtte álló nő összerezzent az Uchiha cselekedetének hatására.- NE MONDJA, HOGY SAJNÁLJA! –kiabálta a másik, szőke férfi. –EZ EGY KÓRHÁZ! AZÉRT VAN, HOGY MEGMENTSÉK A BETEGEKET! –üvöltötte torka szakadtából.- Naruto! –fogta meg egy fekete hajú nő a dühöngő kezeit, és megpróbálta hátrébb húzni. –Hagyd! Nem ők tehetnek róla! Megtettek minden tőlük telhetőt! –suttogta, majd egy könnycsepp futott végig arcán, látva a fiú szenvedését. Tudta, hogy nem mondhat semmit az igazságból, de ki kell bírnia. Az ősz hajú nő észrevétlenül távozott, úgy ahogy jött. Sajnálta Sakura hozzátartozóit, de kötötte az eskü, így kénytelen volt a megbeszéltekhez tartani magát.- Meghalt… - suttogta Naruto, leereszkedve az egyik székre. –Meghalt…. – csak bámult maga elé. Nem régóta ismerte a Harunot, de eszméletlenül fájt neki. A halál mindig olyan dolgokat hoz ki az emberből, amit eddig elrejtett szíve legmélyebb zugaiba.- Nem halt meg! Itt él velünk…. – tette szívére kezét Hinata, majd másik kezét a fiú vállára tette.A fekete hajú fiú a plafont kezdte el bámulni, majd nekidőlt a pár méterre álló ajtónak, mit sem sejtve, hogy belülről ugyan ezt teszi egy nő is. Sakura szemeiből már patakokban folytak a könnyek, de nem szólt egy szót sem. Kiegyenesedett, majd szembefordult az ajtóval, és homlokával megtámasztotta magát. A padlót bámulta. Mintha megtalálná rajta a választ. De semmi nem volt rajta. Hallotta, hogy valaki lassan nekinehezedik testével az ajtónak. Nem tudta ki az, de valahol legbelül érezte, hogy ismeri az idegent. Ujjaival óvatosan megérintette a fát, majd kezét újra teste mellé engedte.- Sajnálom… - suttogta, majd ellökte magát az ajtótól, és az ágy mellé elkészített táskájáért nyúlt, és a szoba túloldalán, lévő ajtón távozott.”
Újra kinyitotta szemeit, amelyekből a bánat fénye tükröződött vissza. A zöld füvön, egy lány sétált fel a birtok felé. A Haruno intett neki, majd visszament a szobájába felöltözni, hogy kellően tudja üdvözölni az érkezőt.
- Na milyen az egyedüllét? –mosolygott a konyhába belépő fekete hajú.
- Nyugalmas! –nevetett a zöld szemű lány, aki immár teljes öltözékben lépkedett le a lépcsőn.
- Meg fogod unni! –figyelmeztette barátnőjét a Hyuuga.
- Nem hiszem! Itt senki sem találhat rám! –nézett körbe a házban, majd felült az egyik pult mellett lévő székre. –Jut eszembe! –fordult hirtelen Hinata felé. –Ma lemegyek a városba!
- És komolyan azt hiszed nem ismernek fel? –húzta el a száját a másik.
- Színésznő a vagyok! –ejtett meg egy mosolyt a rózsaszín hajú, majd elkomorodott, ahogy a Hyuuga által hozott újságokra nézett.
- Teli van velük a sajtó! –mondta Hinata, mikor meglátta barátnője arcát. –Mindenki az állítólagos halálodra kíváncsi! –dobta le a papírokat az asztalra. –Most mennem kell! Majd még jövök! –köszönt el, majd kilépett az ajtón, egyedül hagyva Sakurát. A Haruno hosszú percekig bámulta az újsághalmot, majd egy tál salátával a kezében leült melléjük. Kíváncsi mit hablatyolnak össze az újságírók.
Az első címlapján már meg is találta a számára nem tetsző dolgot. „A tragédia vélhető okai a színésznő testében talált alkohol származékok voltak!” –olvasott bele a lány, majd egy mosoly keretében arrébb is lökte az újságot, és a következőt kezdte nézni.
- Röhejes mit össze nem hordanak! –nevetett, ahogy az újságokat olvasta, majd egy napilap címoldalán megakadt a szeme. „ – Halál!” –olvasta fel az egyszerű címet, ami alatt összetört kocsija díszelgett, és a mentést bámuló tömeg. Olvasni kezdte a szöveget. „ -22 évesen hunyt el, az ország legkeresettebb színésznője, Sakura Haruno. A tragédia okát egyenlőre nem lehet pontosan tudni, de a fiatal nő halálát, nem az autóbaleset okozta… „
- Ch… egy ember aki legalább az igazat írja. –jegyezte meg a lány, majd a szöveg alján szereplő nevet nézte meg. „- Sasuke Uchiha” –ez a név egy mosolyt csalt az arcára. –Nyomorult firkászok! –nevette el magát, majd felállt, és kilépett az udvarra. –már amennyire ebben az esetben lehet igazságról beszélni! –nézett körbe a hatalmas birtokon. A reggeli szellő óvatosan belekapott hajába, majd egy pár percen belül el is tűnt, úgy ahogy jött. –Akkor irány a város! –mosolygott, és egy baseball sapka alá rejtette tincseit.
A zsúfolt utcákon senki nem figyelt fel rá, és élvezte is ezt az ismeretlenséget. Hogy senki nem kezd el ájuldozni mikor meglátja. Mint egy normális, átlagos ember. Boldogan ballagott végig az úton, majd még jobban kiélvezve az ismeretlenséget, bement egy gyorsbüfébe. Minden ki akart próbálni, amit eddig nem tehetett. Tervei szerint egy egész tál sült krumplit akart magába tömni, mikor az ajtó kinyitódott. Tekintetével az érkezőt vizslatta. Fekete baseball sapka volt a férfin, és egy jó fejjel lehetett magasabb nála. Az arcát nem lehetett teljesen látni, mivel a sapka majdnem mindent takart. Épp, hogy ajkai látszottak ki. Egy könnyed mozdulattal felült a Haruno melletti székre, és egy kávét kért. A lány próbált úgy tenni, mintha észre sem vette volna, de nem sikerült. Szeme sarkából, az ismeretlen ismerőst nézte, míg az végleg megszólalt.
- Jól áll a baseball sapka! –a zöld szemek erre a mondatra kikerekedtek a meglepettségtől, és az ismerősen csengő hangtól. A férfi csak nyugodtan iszogatta kávéját tovább.
- Parancsol uram? –próbálta tettetni a tudatlan Sakura.
- De nem jól rejti ki vagy! –folytatta a másik.
- Nem értem mire céloz! –rázta meg a fejét a lány, és a pultos lányra nézett, aki már figyeli őket egy ideje, és egyre furcsábban. Úgy tűnt közel jár a megoldáshoz. A rózsaszín hajú pánikolni kezdett. Úgy érezte mindenki őt bámulja, így inkább kifutott a helységből, nem törődve semmivel.
- Kisasszony! –lepődött meg a pultos lány. –A menüje! –nézett az elfutó után, majd egy nagy sóhaj keretében a férfira nézett. –Lesz még más uram?
- Nem! Írja a számlámra! –jelentette ki, majd letette poharát. A nő értetlenül bámult.
- A számlájára? –lepődött meg.
- Igen! –vette le a sapkát a férfi, mire a másik elmosolyodott.
- Ohh! Ön az? Nem ismertem meg Sasuke! –mosolygott, és feljegyzett valamit a noteszébe, és odább állt.
„Ez nem lehet igaz! Ez nem!” –lihegte a Haruno, miközben a délutáni napütésben futott haza. „ –Ki a fene volt ez?” –állt meg egy pillanatra, majd hátranézett. Az emberek szokásos napi dolgaikat csinálták, de a lánynak mégis úgy tűnt, mind őt figyeli. Pedig nem így volt. Csak egy szempár pásztázta végig. Egy fekete szempár, majd tulajdonosuk ajka gúnyos mosolyra húzódott, és baseball sapkáját újra a fejére húzva közeledett a lány felé.
„ –Üldözési mániám lesz!” –gondolta Sakura, és újra útnak indult, immár sétálva, mikor hirtelen valaki neki ment.
- Elnézést! –lökte oda az „idegen”, majd tovább viharzott.
- Tessék? – kérdezett vissza, felháborodottan, majd ajkai résnyire nyitva maradtak a meglepettségtől, mikor a férfi visszafordult. –Te? –csúszott ki a száján a kérdés. –Ez nem lehet igaz! –fordult meg ijedten, majd a másik irányba kezdett sétálni. –Pont egy firkásszal akadok én is össze! –fogta meg fejét, és egyre csak szaporázta lépteit. Mintha mindenki őt nézte volna. Egyszer akart normális életet, és akkor sem sikerült. Kétségbeesetten próbált valami búvóhelyet találni, holott senki nem követte. Az emberek egyre többnek tűntek, és a zsúfolt utca kezdte egyre jobban nyomasztani a lányt. –Istenem! Hova? –nézett körbe, de csak egyre jobban ideges lett, és a sok ismeretlen arc mintha mind őt figyelné. –Elnézést! –kiabálta, mikor nekiment az első embernek, majd azt követte a másik is. A harmadik ütközésnél nem volt szerencséje. Egy bevásárló szatyros anyukát, és kislányát döntötte fel. A szatyor tartalma szétszóródott a földön, a Haruno pedig elvesztve egyensúlyát a földre zuhant, sapkájával együtt.
A rózsaszín hajtömeg pillanatok alatt hullott a lány hátára, a smaragd szemek pedig ijedten tekintettek a fölé hajolókra.
- Anya? Ez az a lány a tv-ből! –mutatott az alig tíz éves kislány Sakurára.
- De hisz az újságok azt írták meghalt a balesetben! –kapta kezeit ajkai elé a nő.
- Ne…. – suttogta a rózsaszín hajú, és ültő helyzetben próbált hátrálni, de körbeállták.
- Ez Sakura Haruno…
- Még sem halt meg…
- Hogy lehetséges ez? –a kérdésáradat csak úgy dőlt a tömegből.
- Egy képet megenged? –jött az egyik hang a másik után, és pár pillanat múlva már vakuk villogása vakította meg a földön támaszkodó lányt.
- Ne… ne… kérem… - emelte karját arca elé. Lőttek az álcának. Ennyi! Ha egy hétig bírta talán. Hirtelen erős ujjak fonódtak karjára, felállásra kényszerítve őt.
A lány ijedten tekintett fel fogvatartójára. A fekete baseball sapka alól, ismerős fekete szemek csillogása pásztázta végig a másikat. Vagy a tömeg… vagy egy újságíró! Már úgy is lebukott. De mégis…
- Sakura! Megérinthetem a haját?
- Kérem adjon egy aláírást!
- Úristen! Itt van a közvetlen közelemben az ország legnagyobb sztárja! Had érintsem meg! Kérem! Kérem! Kérem!
Mire nem képesek az emberek, ha rajongásuk tárgya a közelükben van! Egy apró érintés! Egy betű! Egy tollhúzás! Ezért képesek az emberek sárba tiporni a másikat, és belemászni mások magánéletébe.
Most az egyszer döntenie kellett! Mégpedig most! És döntött is!
A lehető legerősebben szorította meg a segítséget nyújtó kezet. A fiú egy pillanat alatt magához húzta a lányt, és próbáltak utat törni az emberek között.
- Fuss! –suttogta Sakura fülébe. A nagy zaj ellenére mégis meghallotta. Engedelmeskedett. Csak némán követte a fekete hajút.
Hosszú percekig futottak ahogy csak bírtak. A Haruno hátra nézett. Nem követte már őket senki!
- Állj meg! –lassított, majd végleg megállt. –Már nem jön senki! –lihegte, majd kiegyenesedett. Az előtte álló csak némán figyelt. Mintha magyarázatot várna. De ahelyett, hogy kérdezett volna csak állt. Állt és nézte a lányt. –Mi az? Hogy-hogy nem jegyzed le minden mozdulatomat? –gúnyolódott a Haruno.
- Nincs szükségem rá! –jött az egyszerű válasz.
- Úgy tudtam veszélyben az állásod!
- Már nincs! –erre a kijelentésre Sakura szemei összeszűkültek.
- Csak nem fogadtad el?
- De! De neked már úgy is mindegy nem? – vette le sapkáját az Uchiha, majd a földre dobta. –Tíz percet adok rá, és megtalálnak! –nézett órájára. –Nincs kedvem újra megmenteni téged, szóval lépjünk!
- Ohh! Megtisztel! –mosolyodott el a smaragd szemű, majd abban a pillanatban a földre zuhant. A fekete szemek ijedten fordultak a lány irányába.
- Sakura!
- Semmi gond! Csak egy apró seb! – nézett a lábán lévő vágásra, amiből már egy jó ideje szivároghatott a vér. –Nem akartalak hátráltatni!
- A francba Te! Hátráltatni? –kelt ki magából a fiú, a másik legnagyobb meglepetésére.
- Sasuke… - ráncolta össze szemöldökeit a lány.
- Mindegy! –fújta ki magát. –Gyere! –segített neki felállni. –Hol laksz?
- Várj! Honnan tudjam, hogy megbízhatok-e benned?
- Kénytelen vagy! –mutatott a sarkon álló emberre.
- Ez nem lehet igaz! –sóhajtott a lány.
- Fiúk! Ott van! –hallatszódott a kiabálás a kamerával felszerelkezett csapat egyik tagjától. –Vegyétek fel őket!
A csésze halk koppanással landolt a hozzá tartozó apró tányéron. A férfi aki a kávét itta belőle egy újságot olvasott.
- Érdekes? –állt meg egy rózsaszín hajú nő a lépcső aljában, egy apró mosollyal az arcán.
- Hogy van a lábad? –kérdezte a fekete hajú rá sem nézve a másikra. A lány bekötözött végtagjára siklatta tekintetét.
- Megmarad! –lépett le az utolsó fokról is, és a pult mellé sétált. Zöld szemei a férfi által olvasott újságra terelődtek. –MI? –kapta ki Sasuke kezeiből a lapokat, és a szöveget kezdte olvasni. A fekete hajú csak keresztbe fonta karjait, és a lehető leghiggadtabban várta társa reakcióját. –Az idióták… – sóhajtotta a Haruno. A várt dühroham elmaradt, amin még Sasuke is meglepődött. –Nem zavar? –ült le a fiúval szemben.
- Kellene? –hörpintette be a maradék kávét is az Uchiha.
- Azt írták, hogy bizonyára tetszel nekem! –pattant fel a lány. A fiú csak elmosolyodott.
- Miért? Nem így van? –Sakura levegő után kapkodott. Most megfogták. Mit lehet egy ilyen kérdésre válaszolni? Azt hogy nem? Azt mégsem! Mert talán volt benne valami kis igazság! A rózsaszín hajú a padlót kezdte bámulni. –Gondoltam! –állt fel Sasuke még mindig mosolyogva, majd az ajtó felé vette az irányt.
- Várj! –kiabált utána a Haruno. Pár másodperc néma csönd után léptei egyre közelebb vitték a másikhoz. –Kíváncsi lennék valamire! –nézett fel az éjszaka sötétjét idéző szemekbe. Az Uchiha egy fél fejjel lehetett magasabb nála. A fiú tekintete kíváncsiságot tükrözött. A rózsaszín hajú maga sem tudta mit is akart kérdezni. Csak némán álltak egymással szemben, majd végre kinyögte. –Segítenél nekem? –meresztett rá boci szemeket. Az Uchiha meglepődött. Nem erre számított, de ezt most kiűzte gondolatiból. Csak kereste elméjében, mit is segíthet ő egy sztárnak.
- Készen állsz? –vett egy nagy levegőt a lánnyal szemben ülő fiú. Arca komolyságot tükrözött.
- Azt hiszem! –sóhajtott a másik, és próbált kiegyenesedni az ülésben. A sötétített üvegen keresztül látta a közeledő épületet, ami talán a vég lesz. A limuzin lassan veszített sebességéből, és végleg megállt. A hátsó ülésen ülők egymásra néztek. Az üvegen keresztül már most lehetett látni a tömeget, akik őket várták.
- Indulhatunk? –emelte tekintetét az Uchiha a kívül állókra. A szemben ülő rózsaszín hajú lány, egy fekete napszemüveget nyomott szemeire, majd azon keresztül nézett a fiúra.
- Igen! –jelentette ki magabiztosan, de egy percre elbizonytalanodott, és az induló fiú keze után kapott. A fekete hajú visszanézett. –Köszönöm! –mosolygott a Haruno.
A fekete szemek pár pillanatig pásztázták a lányt, majd tulajdonosuk közelebb hajolt a másikhoz. Megcsókolta. Igen! A fene nagy büszkeség egy pillanatra köddé vált az Uchiha lelkében, és közelebb engedett magához egy olyan személyt, akire nem is számított.
Mikor elváltak ajkaik a smaragd szemek meglepetten csillogtak.
- A szereped csak akkor kezdődik, ha kiszálltunk a kocsiból! –hajtotta le csalódottan fejét, hisz azt hitte csak a kérés miatt viselkedik így a másik.
- Az én szerepem már rég elkezdődött! –válaszolta a fiú, majd kinyitotta az ajtót, és kiszállt, kezet nyújtva a Haruno-nak, aki csak most eszmélt fel, hogy a valóságban van, és nem egy filmben…
